2019. február 23. - Hidegkúti karnevál - Hidegkúti Családi Iránytű

2019. február 23. – Hidegkúti karnevál

Kedves Szomszédunk!

 Ezt a levelet azért küldjük, mert valamelyik korábbi rendezvényünkön értesítést kért tőlünk a programjainkról.

Örömmel értesítjük, hogy a Hidegkúti Családi Iránytű Egyesület – a Pokorny József Sport- és Szabadidőközponttal karöltve – idén is megrendezi Pesthidegkút hagyományos télbúcsúztató rendezvényét, az 5. Hidegkúti Karnevált.

Az esemény helyszíne ezúttal is a Sportközpont melletti Közösségi Tér lesz, időpontja pedig 

2018. február 23. szombat délután 3 és 6 óra között.

Egyesületünket Pesthidegkúton élő, ide kötődő édesanyák hozták létre azzal a szándékkal, hogy változatos programokon keresztül adjunk teret az itt élőknek egymás megismerésére.

Ízelítő az 5. Hidegkúti Karneválon várható programokból: Egy mesebeli világba kalauzoljuk el a látogatókat, ahol a már megszokott programokon kívül különböző ügyességi feladatokkal fogjuk előcsalogatni a tavaszt. A feladatok elvégzéséért pecsétet adunk, a pecsétgyűjtögetők közül sorsolással fogjuk eldönteni, hogy ki lesz az a szerencsés, aki hazaviheti a 10 szeletes tortát a Lovas Cukrászda jóvoltából. Ezen kívül lesz jelmezverseny, álarc és kiszebáb készítés, kiszebáb szépségverseny, fánkevő verseny. A legjobb jelmezt és a legcsúnyább kiszebábot is díjazni fogjuk. A nyertesek a Lovas Cukrászda által készített tortát és a Klebelsberg Kulturkúria felajánlásából színházjegyeket vihetnek majd haza. A hidegben elgémberedett tagjaink felmelegítéséről a forró tea, forralt bor és fánk mellett Patay – Telek Szilvia, a Dynamic tánciskola vezetője fog gondoskodni. A Hidegkúti Karnevál várva várt csúcspontja minden évben a helyszínen közösen elkészített óriás kiszebáb elégetése, amelyre sötétedés után, körülbelül fél 6 órakor kerül sor és amelyben most is segítségünkre lesznek a helyi önkéntes tűzoltók.

A rendezvényre a belépés most is ingyenes! 🙂

A Közösségi Téren zajló programokkal párhuzamosan, ugyanebben az időpontban kerül megrendezésre a Sportközpont sátrában a Karnevál Kupa amatőr focicsapatok részvételével.

Nagy örömünkre szolgálna, ha idén Önt és kedves családját is a Karnevál vendégei között üdvözölhetnénk.

Temessük el együtt a telet!

A mielőbbi viszontlátásig, tisztelettel:

a Hidegkúti Családi Iránytű Egyesület csapata

hello@csaladiiranytu.hu
www.csaladiiranytu.hu
www.facebook.com/HidegkutiCsaladiIranytu